Gondolatok a babázás lelki hátteréről
A
gyermekek, akik babáznak, segítséget, érzelmi támaszt, teljes
megértést, és teljes elfogadást élnek meg babáikkal való
játékuk közben.
1. A babák
a gyerekek számára
hasonlóan működnek, mint
a vetítővászon:
- egyrészt rávetítik
saját vágyaikat, érzelmeiket, fantáziájuk képeit
-
másrészt azonosulási mintaként, átalakítást követően
„visszavételezik” a játék közben
megváltozott
érzelmet-élményt-állapotot.
2. A babák életre
kelnek a gyerekek képzeletében, és rajtuk
keresztül élnek meg (mint a moziban):
- élethelyzeteket
(orvosnál, veszekedés, egy hajléktalan tehetetlen utcai léte,
vásárlás, apa-anya
kommunikáció, a nagyi bántása, stb.)
- megtapasztalt
élményeket (látott-hallott jelenetek: filmrészletek,
meseepizódok, a valóság egy-
egy pillanata, vagy tartós állapot,
stb.)
- érzelmeket (síró
szülő, valaki megbántása, erőviszonyok az emberek között,
boldog találkozás, stb.), amelyeket még nem értenek, még nem
tudnak feldolgozni, esetleg szorongást keltenek bennük vagy érzik
a környezet viselkedéséből, hogy van valami „fura” a
helyzetben…
3. A játék valójában
élet-gyakorlat; sajátos, belső képekkel, amelyek segítenek
megfoghatóvá tenni a gyermek számára saját érzéseit,
segítenek megérteni saját szükségleteit, és segítenek
megtalálni azok megelégítésének módjait: a
változás-változtatás-fejlődés lehetőségeit, útjait.
4. Játék közben, a
babákon
keresztül, a gyerekek egyszerre kommunikálnak önmagukkal, és a
külvilággal:
a babák képviselik saját személyiségük egy-egy részét (pl.
azt, aki fél a kutyától, vagy aki mindig sír, amikor anya elmegy
az oviból), ugyanakkor képviselik a „megoldót” is (aki
bátorít, megvigasztal, segít); - a megoldó általában szülői
hang, vagy más, megbízható felnőtté.
5. Babákkal való
játék közben
a gyerekek a segítő
külső hatásokat, és saját belső erőforrásaikat igyekeznek
összekapcsolni:
beépíteni magukba a kívül (anyától-apától-nagyitól, stb.)
megtapasztalt megoldásokat, és azokat sajátjukként felhasználni,
amikor szükséges.
6. Azért ismétlődnek
a játékok, mert a belső átélés jó élmény; másrészt az
érési folyamatokkal kölcsönösségben erősítik a gyermek saját
erő-érzését, bátorságát, önbizalmát a megoldások
megvalósításához – ilyenkor ’gyakorolnak’; vagy azt, amit
megtanultak vagy azt, amit meg akarnak tanulni...
A fentiek alapján
az, hogy mit tükröz-sugároz a játék baba arca, erőteljesen hat
a gyermek érzelmi fejlődésére.
Akár gyermeki, akár
felnőtt arc néz a babáról, az érzelemkifejezésnek, és az
érzelmi azonosulásnak a megéléséhez szükséges, és fontos, a
tiszta, jól kódolható és dekódolható arckifejezés.
Amit az
arc
kifejez, az egyszerre a befogadás
felülete,
és az azonosulás
mintája
is.
Például:
∙
Egy felnőtt
sminkkel ellátott, csábításra-hódításra készült,
párkapcsolati szükséglet megelégítését szolgálóan kifestett
női arc, az óvódás, kisiskolás gyermek számára aktuális
érzelmeit (mondjuk a szorongását, szégyenét, titkos haragját,
stb.) befogadó felületként nem funkcionál; vagy inkább torzít.
∙ Ezzel szemben
küld a gyermek felé olyan impulzusokat, amelyeknek még nincs helye
az aktuális fejlődési szakaszban: felnőtt női szerepekről,
szexualitásról, felnőtt párkapcsolati vágyakról; ezek zavarba
ejtőek a gyerekek számára, mert nem tudják azonosítani a
nyomukban keletkező érzéseket, a játék eredeti funkciójával;
nem éli meg a megértést.
∙ Végül az
érzelmi visszavételezés sem lesz sikeres, tekintve, hogy felnőtt
szerepek érzelmeit mintázó arcok a gyermek számára, aki az
érzelmeknek sokkal egyszerűbb, körülhatároltabb szintjeit éli
zavart okoz a dekódolásban; nem kapja vissza az együttérzést,
vagy a kivetített saját érzéseket.
Az történik, hogy
a gyerekek magányosak maradnak az ilyen babák mellett, mert azt a
„megértést”, és „elfogadást”, amit egy igazi baba
nyújthat, nem kapják meg.
Miért jó a Rebaba? A képmás baba csodája.
A gyerekeknek a
játékhoz – az igazi, egészséges, fejlesztően ható játékhoz
a kidolgozott, kész sémák helyett, inkább felületekre van
szükségük, hogy azokon gyakorolhassanak, azokra vetíthessenek,
azokon önmaguk dolgozhassák ki, saját, egyedi képeiket,
fantáziájuk, személyiségük, és főleg saját tempójuk szerint.
Az élő
- élet-közeli,
egyszerű, gyermeki szükségletekre felelő - babák
nyújtanak megfelelő felületet ehhez a komplex, gyermeklélekben
zajló, szépséges folyamathoz, mert ők hasonlítanak a gyermeki
világ valóságához; alkalmasak
az érzelmek befogadására, megértésére, és visszatükrözésére.
A képmás-babák
az előzőeken túl, abban a fejlődési szakaszban jelenthetnek
különös segítséget, amikor a gyerekek kezdik felfedezni saját
’másságukat’; a többiekétől eltérő testi jegyeiket - akár
betegség, akár származás, akár bármilyen más okból eredően.
∙ Óvodás és
kisiskolás korban a kortársakhoz való hasonulás az identitás
alakulásának lényeges eleme; segít a szülőről való elsődleges
kapcsolat lazításában; segít az önállósodásban; segít a
kortárscsoportban való önmeghatározásban.
∙ Amikor ennek
valami akadálya keletkezik, mondjuk testi jegyek alapján, akkor egy
’mindent megértő, ugyanazt átélő, teljesen elfogadó
baba-barát’, a gyermekhez nagyon hasonló, erősítő ’belső
hangú társ’, óriási segítséget jelenthet a gyermek számára.
Nem minden gyermek
babázik.
Akik
viszont igen, azok számára fontos, hogy játékszereik segítőtársak
lehessenek játék-mese-világukban!
Felnőtt fejjel,
utólag - tűnhet e világ kedvesnek, viccesnek, érthetetlennek,
vagy bármilyennek…; azt tudnunk kell, hogy a gyerekek e világban
töltött idő minden pillanatát véresen komolyan élik meg –
ahogyan mi a felnőtt létünket (!) -, és nagy szükségük van
benne segítőkre, útitársakra, együttérző barátokra; hogy
legyen, aki támogatja őket a bátorságban, a küzdésben, abban a
birodalomban, ahol sárkányok, rémek, ágy alatt, és sötétben
búvó rettegtetők élnek, és ahol felnőttek nem lehetnek jelen,
és nem segíthetnek…
Egy
baba igen; ő bárhova elkísérheti, és erősítheti gyermekünket!
